2020.04.09. - Huszonötödik nap

Csütörtök - 980 pozitív eset. Ma megint olvastam, hogy milyen jól sikerült ellaposítani a járványgörbét... Ja, ha keveset tesztelünk, akkor kevés lesz a felderített beteg. Napközben jött a hír, hogy egy pesti idősek  otthonában száznál több fertőzött lehet. Érdekesek lesznek a holnapi és holnaputáni számok.

Ma reggel annyian voltak az Aldiban, mint eddig szerintem sosem. Kicsit furcsálottam is, hogy beengednek ennyi embert. Négy pénztár működött az ötből, de elég hosszú sorok voltak így is. Mikor végeztem akkor mar jelentős sor kígyózott a bejárat előtt. Aztán mire bepakoltam a kocsi, a sor eltűnt. Ebből arra lehet következtetni, hogy egy nagy adag embert engedtek be ismét.

Délután bejelentették, hogy határozatlan időre meghosszabbítják a vészhelyzetet és mindenkit kérnek, hogy tartsák be, ne kóricáljanak keresztül kasul. A mai naptól az önkormányzatok kezébe kerültek olyan jogosítványok, hogy saját hatáskörükben dönthetnek szigorításokról. Ebből szép kalamajka lesz, ismerve kis hazánk lakosságát. Na, várjuk a híreket ezzel kapcsolatban.

Otthoni munka

Ma az egész napot videó konferencia hívásokkal töltöttem. Nem ez volt a terv, de az élet felülírta a terveket. Cserébe holnap munkaszüneti nap lesz és ha minden igaz, akkor tényleg nem kell dolgozni.

Otthoni élet

Volt ma reggel egy parázs vita, amit a hogyan kezeljük a ruházatunkat vásárlás után téma indikált. Szerintem kissé túlzó az a megállapítás, hogy vásárlás után hazaérkezve az ember a ruháit egyből rakja a mosógépbe és fürödjön le. Tisztára mintha valami radiokatívan szennyezett területről térne haza az ember... A veszekedés utórezgései egész nap kitartottak és az sem segített a helyzeten, hogy 1830 után fejeztem csak be a munkát.

Környezet

Az idő szép, sütött a nap, holnap indul a garázs kipakolása, rendbe tétele. Nem egy napos bulinak ígérkezik ez sem.