Hétvége van, szombat. 103 igazolt eset és az eddigi legnagyobb napi esetszám ugrás. Az utcán megjelentek a katonák, akik a lakosság biztonságérzetét hivatottak szavatolni. Meglátjuk, meglátjuk. Az mondjuk érdekes kérdés, hogy miért kell egy BTR-80-sal parádézni a belvárosban és ez kinek hoz extra megnyugvást? 
Amúgy szép lassan leáll Európa és az USA, egyre több országban áll le az élet egyre nagyobb mértékben. Az olaszok épp ma jelentették be, hogy a nem létfontosságú ipari termeléssel leállnak, Kaliforniában kijárási tilalmat vezettek be elsőként az USA tagállamai között, NYCben pedig meredeken mennek felfele a fertőzőttek számai.

Számunkra meglehetősen eseménytelen nap volt, ha nem számítjuk, hogy megtörtént az első parázs veszekedés a családban, amit egy pitiáner dolog váltott ki.

Beszélgettem ismerősökkel, mindenki úgy látjak ilyen vagy olyan okok miatt, hogy ez betyár nehéz időszak lesz és azok a pszichológusok, akik megőrzik ép elméjüket nagyon sok feladattal szembesülnek majd, ha végre egyszer elül a járvány.

Bujkál bennem egy gondolat, ami napok óta, ahogy az egész világra rátelepül ez a nyavaja, nem hagynyugodni. 
Vajon minden ott folytatódik, ahol abbamaradt idén januárban vagy lesznek-e változások, kisebbek vagy akár gyökeresek? Vajon lesz-e annyi esze a kollektív tudatnak, hogy máshogy kezdjen el élni? Kell-e a sokadik, messze nyaralás, függetlenül attól hogy hátizsákos vagy 5 csillagos száléodóban tervezik azt? Persze, jó dolog világot látni, én is szeretek utazni, de hol van az a morális határ, ami a még elfogdható szint. 
Aztán ott van annak a kérdése, hogy azok a boltok, amelyek az utóbbi időben szokszorosára emelték az áraikat és így extra profitot zsebeltek, azokat az emberek elkerülik-e a normál időkben jó messze? Én így tenném. A szolidaritás, együttérzés és eggyé tartozás totális szemen köpése, hogy valaki pár ezer, tízezer forint haszonért így viselkedjen.