2020.04.02. - Tizennyolcadik nap

Csütörtök, 585 felderített pozitív eset.
Az utóbbi napoban a növekedés üteme csökken itthon, de továbbra is napi 1000 körüli a mintavételek száma, így nem is várjunk óriási növekedést. Nyugat-Európában viszont igen rossz a helyzet, Olaszországban és Spanyolországban már 100.000 fertőzőtt felett járnak.

Azon gondolkodtam ma, hogy milyen rejtett tudás jön elő ilyenkor az emberből? Én például az utóbbi pár évben egyre jobban szeretek főzni, most van lehetőségem napi szinten gyakorolni ezt. Nem könnyű feladat, mert egyfelől a bevásárlások is heti egyszeri alkalommal vannak, előre kell gondolkodni, mi is legyen, másfelől meg olyat kell letenni az asztalra, amit a gyerekek maximum kis fintorgassal, de megesznek. 

Beszélgettem ma több kollégával és van aki jól bírja, van ahol már családi feszültség van és ezért visszaköltöznek a nagyszülőktől, van aki teljes nyugalommal szemléli a kialakult helyzetet. Az biztos, hogy ha ennek a nagyon otthonrol dolgozós "kisérletnek" vége lesz a munkavállalók és a munkáltatók is egy, merőben új helyzetben találják majd magukat. Azok, akiknek ez a otthonról dolgozás bejott, működőtt, feltételezhetően a jövőben is akarják majd ezt folytatni és ezzel a mostani irodai környezeti munka gyökeresen megváltozhat. Nem kell utazni, rugalmasan lehet beosztani a napot, ezek a jó oldalak, persze csökken a személyes kapcsolatok száma, a kávézások, beszélgetések, de erre lehet egész jó alternatívákat csinálni.

Otthoni munka

Nem volt ma semmi olyan, ami a kialakult rutinba belerondított volna. Videóbeszélgetések sora, közben odafigyelni a gyerekre, hogy hogy megy neki a tanulás. Szerencsére ügyes, okos gyerek, hihetetlen sebességgel szívja fel a tudást, már ami érdekli, azt. Ezért egyre kevesebbet kell segíteni neki.

Otthoni élet

Vannak viták, nem tagadható. Reggel én húztam fel magam, mert bundáskenyeret csináltam reggelire, csak a MEO a végén nem találta 100%-ban megfelelőnek. Először az volt a baj, hogy miért van annyira feltekerve a tűzhely, utána az, hogy a maradék tojást miért nem sütöttem meg, majd az, hogy sok a tej és igy nem sül meg a tojás, vegül pedig az, hogy miért sütöttem meg úgy, hogy nem totál száraz a bundáskenyér. Mert mondjuk szerintem így finomabb plusz én így szeretem.

Ebédet, hosszú idő óta először nem én csináltam... Furcsa is volt.

Egész nap az járt a fejemben, hogy megőrülök jó hamburgerért. Szerintem holnap rendelés lesz ebből. 

A kisebbik gyerkocon latom, hogy kezdenek a kifáradásos törés jelei látszódni rajta, sok a sírás semmiségek miatt, nekimegy a nagynak amiből persze ő jön ki rosszul és sírás lesz belőle.  

Környezet

Business as usual.