Roadblock

2020\04\11

2020.04.10. - Huszonhatodik nap

Péntek - 1190  pozitív eset, aminek a döntő része egy idősotthon lakói közül kerültek ki. Jó magyar szokás szerint ismét elindult az egymásra mutogatás, hogy ki a felelős.

A mai nap munkaszüneti nap volt, ami azzal ünnepeltem, hogy a garázsban rendet raktam, a nyáron a kertben lévő dolgok kikerültek végre, így most kicsit szellőssebb lett.

Mivel igen sok önkormányzat jelezte, hogy nem szívesen látottak a turisták, a helyiek védelmében, amivel egyet is tudok érteni, ezért is a környékbeli erdőben sétáltunk egyet. 

2020\04\09

2020.04.09. - Huszonötödik nap

Csütörtök - 980 pozitív eset. Ma megint olvastam, hogy milyen jól sikerült ellaposítani a járványgörbét... Ja, ha keveset tesztelünk, akkor kevés lesz a felderített beteg. Napközben jött a hír, hogy egy pesti idősek  otthonában száznál több fertőzött lehet. Érdekesek lesznek a holnapi és holnaputáni számok.

Ma reggel annyian voltak az Aldiban, mint eddig szerintem sosem. Kicsit furcsálottam is, hogy beengednek ennyi embert. Négy pénztár működött az ötből, de elég hosszú sorok voltak így is. Mikor végeztem akkor mar jelentős sor kígyózott a bejárat előtt. Aztán mire bepakoltam a kocsi, a sor eltűnt. Ebből arra lehet következtetni, hogy egy nagy adag embert engedtek be ismét.

Délután bejelentették, hogy határozatlan időre meghosszabbítják a vészhelyzetet és mindenkit kérnek, hogy tartsák be, ne kóricáljanak keresztül kasul. A mai naptól az önkormányzatok kezébe kerültek olyan jogosítványok, hogy saját hatáskörükben dönthetnek szigorításokról. Ebből szép kalamajka lesz, ismerve kis hazánk lakosságát. Na, várjuk a híreket ezzel kapcsolatban.

Otthoni munka

Ma az egész napot videó konferencia hívásokkal töltöttem. Nem ez volt a terv, de az élet felülírta a terveket. Cserébe holnap munkaszüneti nap lesz és ha minden igaz, akkor tényleg nem kell dolgozni.

Otthoni élet

Volt ma reggel egy parázs vita, amit a hogyan kezeljük a ruházatunkat vásárlás után téma indikált. Szerintem kissé túlzó az a megállapítás, hogy vásárlás után hazaérkezve az ember a ruháit egyből rakja a mosógépbe és fürödjön le. Tisztára mintha valami radiokatívan szennyezett területről térne haza az ember... A veszekedés utórezgései egész nap kitartottak és az sem segített a helyzeten, hogy 1830 után fejeztem csak be a munkát.

Környezet

Az idő szép, sütött a nap, holnap indul a garázs kipakolása, rendbe tétele. Nem egy napos bulinak ígérkezik ez sem.

 

2020\04\08

2020.04.08. - Huszonnegyedik nap

Szerda - 895 felderített pozitív eset.

Normális esetben holnap már szabadságon lennék, mert indul az iskolai tavaszi szünet, jelen helyzetben viszont sok változás nincs, a gyereknek nem lesznek órái holnap. Ettől függetlenül minden kb ugyanaz, mint ma volt vagy tegnap.

Otthoni munka

Ma is elég pörgős volt a délelőtt, a délután az már nyugodtabban telt.

Otthoni élet

Tovább folytattuk a kerti cuccok kipakolását, vasárnapra kerti grilles ebédet tervezünk, az idő is jó lesz remélhetőleg. Most csak szűk családi körben, a nagyobb család kizárásával kerül sor az év első grillpartyjára.

Környezet

Holnap bolt nap, ami különösen rázósnak ígerkezik, mert jön a hosszú hétvége és ilyenkor mindenki boltba megy...

2020\04\07

2020.04.07. - Huszonharmadik nap

Kedd - 817 felderített pozitív.eset.
Egyre több helyen hallani már, hogy a budapesti fertőzőttség már-már gócpontként is felfogható. Az országban egyébként Budapest és Pest megye hozza a legtöbb pozitív esetet, ez a terület a legfertőzőttebb.. Na vajon miért?

Olvastam a hírekben, hogy Angliában felgyújtottak 5G bázisállomásokat, mert egyes teóriák szerint összefüggés van az 5G és a mostani járvány között. Lassan össze kellene szedni, mennyi légbőlkapott féltudományos félremagyarázós konspirációs elméletek keringenek.
E szerint az 5G-s konteó szerint nincs is semmiféle vírus, az 5G sugárzása okoz ilyen tüneteket. Az egy perdig sem zavarta a kitalálót, hogy olyan helyeken is felbukkan a vírus, ahol max újságban lehet találkozni az 5G-vel, cikk formájában.

Van valami hátborzongató ezekben a konteókban... Jelesül az, hogy összeszednek féltudományos vagy tudományosnak tűnő állításokat, ezeket olyan sorrendbe teszik, melyek, mint egy kártyavár épülnek egymásra, egy kis csúsztatás itt, egy kis félremagyarázás ott és már kész is az elmélet. Ettől a ponttól kezdve az EMLÉLET az már sziklaszilárd és kikezdhetetlen. Gyártanak hozzá valami hangzatos videót, ami egyszerű mondatokkal súlykolja a hallgatókba, hogy mi a tuti. Az egyszerűség azért kell, mert azok fogékonyak ezekre elsősorban, akik alacsonyabb végzettségűek, kevésbe tanultak és egy egyszerű magyarázatot is meg tudnak érteni, sőt akát úgy is érezhetik, hogy ezt akár ők is összerakhattál volna, magukénak érzik az elméletet. Ettől a perctől ők már szakértők és egy olyan, mások elől elrejtett, tudás birtokosai, amit a többi földi halandó, még csak felfogni sem képes.
Itt szokott jönni a konfliktus a környezettel, amikor szembesítik őket azzal, hogy sem tudományosan sem logikailag, de sokszor még nyelvtanilag sem helyes az elmélet. Erre persze az a válasz, hogy MI azért hisszük el, hogy az ő elméletük nem helyes, mert a mainstream média ezt tolja nap mint nap és mi még nem értünk el a megvilágosodás azon szintjére, hogy az ő tudásukkal fel tudjuk venni a versenyt...
Miért van az, hogy ezek az emberek döntően a negyvenes korosztály megkeseredett tagjaiból kerülnek ki, akik látják, érzik, hogy elérték a határaikat, nem tudnak előbbre jutni és hirtelen lett valaki aki rá tud mutatni arra, hogy ki a hibás azért, hogy az élete pályája addig ívelt fel, ameddig. Könnyebb azt mondani, hogy egy vagy több külső tényező miatt történik az életében ez vagy az, mint beleállni és bevallani saját magunknak, hogy eddig jutottunk saját döntéseink és a környezet együtthatása során...

Otthoni munka

Én továbbra is élvezem az itthonról dolgozást, többet alszom, többet is dolgozom szerintem, nincs utazási stressz. A mai nap jó sűrű lett, de ezzel sincs baj, mert ha pörgés van, akkor repül az idő. Lehet, ki kellene venni pár napot, mégiscsak húsvét lesz a hétvégén. Tavaszi szünet is lesz, bár ez ebben a helyzetben nem jelent óriási változást, max annyit, hogy nincs digitális oktatás.

Otthoni élet

Annak keretében, hogy támogassuk a helyi kis cégeket, ma az egyik kedvenc helyi kis éttermünkből rendeltem ebédet magunknak. Jó fejek a srácok, tényleg megérdemlik, hogy picit az ember támogassa őket. Hétköznaponként döntően az ebéd menüsökből éltek meg eddig, mivel az éttermi rész bezárt, ezért csak a házhoz szállítás tartja őket a víz felett. Még biztos rendelünk tőlük.
Délután folytattuk a tegnapi bokor kivágást, ma már nem voltam annyira lelkes, de egész jól haladtunk vele. Most már "csak" ki kellene ásni a gyökereket. Na az sem holnap fogom elkezdeni.

Környezet

Ma sem voltam a kapunk kívül, csak az ebéd átvétel erejéig. Holnap sem tervezem, majd csütörtökön megejtem a heti bevásárlást.

 

2020\04\06

2020.04.06. - Huszonkettedik nap

Hérfő - 744 (nem elírás) pozitív eset. Az elmúlt 24 órában mindösszesen 1032 tesztet végeztek el, ami kb az április elsejei értékkel egyezik meg. Roppant módon idegesít, hogy úgy próbálják az illetékesek a görbét ellaposítani, hogy nem végzünk teszteket kelló mennyiségben.

Ez egy szétesős nap volt, nem volt se íve, se dinamikája. Vége, kész, nem hagyott maga mögött semmit.

Otthoni munka

Tekintve, hogy hétfő van, folytatódott a már megszokott videós napi ügymenet. Közben még egy gumicserét is meg kellett ejteni a kocsikon, mert jön a jóidő. Bár menni nem megyünk ugye sehova, azért ne akkor kelljen időpontért kuldolni, amikor majd egyszer feloldják a vészhelyzetet.

Otthoni élet

Délután a jó időben a kertben dolgoztunk egy kicsit. Van két bokor, amit megtámadott valami gomba és már teljesen elszáradtak, azokat próbáltam kivágni. Nem lettem kész velük, folytatása következik..

Környezet

Ma egy kicsit megorroltam a keresztanyámra (77), aki a szomszédasszonyával elkocsikázott a temetőbe, mondván, hogy már nehéz a bezártságot elviselni...

 

2020\04\05

2020.04.05. - Huszonegyedik nap

Vasárnap - 733 igazolt pozitív eset. A  napi tesztek száma 1826. 

Ha valaki ránéz Európa fertőzőttségi térképére, akkor egy eles kettősséget lehet észrevenni. Az Auszriától nyugatra lévő országokban a fertőzőttek száma 10-20 szorosa a keleten levőknek. A keleti országokban a vírus nem is terjedt eddig olyan tempóban, mint a nyugatiakban. Lehet ez véletlen vagy az inteézkedések következménye? Lehet, bár egyre hangosabbak azok a hangok, akik a gyerekkori BCG oltásban látják az okot. Ha megnézzük, mely országokban kötelező ez az oltás, véletlenül pont a kis esetszámú országokat kapjuk meg. Amennyiben valóban ez van a háttérben, ez nagyon jó hír lehet. Magyarországon 1954-ben vezették be a kötelező BCG oltást, ez azt jelenti, hogy az 1953 előtt születetteteket még nem oltották be, ők most 66 évesek. Az eddigi magyar haláleseteknél mindösszesen 3 olyan van, ahol az elhunyt 66 évnél fiatalabb és ebből biztosan egy nem magyar állampolgár.
Természetesen ezzel a csatát még nem nyertük meg, hiszen igen sok 66 éves vagy annál idősebb van idehaza illetve a krónikus betegségekben szenvedők esetében is magasabb a kockázat. 
Mindenesetre, ha ez beigazolódik, akkor az nagy csapás lesz az oltáselleneseknek, mert tisztán látható módon megmutatja, hogy mi történik, ha oltatlan közegben terjed egy új fertőzés.

A nap amúgy csendben telt el, csendes, nyugodt és napsütéses nap volt a mai.

Holnap hétfő, a 4. hét indul itthonról.

2020\04\05

2020.04.04. - Huszadik nap

Szombat - 678 pozitív eset 

Hétvége van, szépen süt a nap, igaz, hogy csak 5 fok van, de némi reményt ad az, hogy a jövő hétvégére, ami egyébként Húsvét, már 20 fok körüli időt jósölnak.

Csak hogy jól induljon a hétvége, vásárlással kezdtem a napot. Mivel 0900-ig be kell fejezni, ezért 0745 körül elindultam a helyi Aldiba. Döntően ide járunk, mert közel is van, meg általában jól feltöltött és sok ismerőssel is lehet találkozni. 

Sikerült sorbanállás nélkül bejutni, viszont bent elég nagy volt a tömeg. 
A maszkot, gumikesztyűt viselők aránya a legutolsó vásárlásom óta legalább a duplájára nőtt. 
Mindenki csendes volt, alig lehetett hallani beszélgetést, az ismerősök is csak intettek, biccentettek egymásnak és mentek tovább. Az továbbra is nagy kérdés, hogy mekkora sebet ejt majd ez az emberekben? Nem is csak egy családtag, hozzátartozó elvesztése miatt, de azért, mert csökken az emberek közötti kapcsolat.

Azt viszont "öröm" látni, hogy a rend éber őrei járvány ide vagy oda, visszaálltak a szokott helyükre trafipaxolni. 

A nap legnagyobb részében nagytakarítás és rovancs volt a kisebb gyerek szobájában. Nehéz feladat, mert Ő szeret visszalopni mindent amikor az ember nem látja. Persze nem végeztünk, cél, hogy holnap ebédig kész legyünk. Nem lesz könnyű menet.

Este volt még egy kb egy órás videochat és közös sörözés két haverral.

Ma sem váltottam meg a világot.

 

2020\04\04

2020.04.03. - Tizenkilencedik nap

Péntek - 623 feltárt pozitív eset. Lassan mászunk fel a görbén...

Végre valahára ma eljutottam a Postára és sikerült is elhoznom a csomagomat. Előtte voltam pékségben, kezdem azt hinni, hogy ez az egész egy nagy szerencsekerék, ha szerencséje van az embernek az adott pillanatban, akkor nincsen sor előtte és két perc alatt végez, ha nincs, akkor ugyanaz a művelet akár 30 perc is lehet. Teljesen kiszámíthatatlanná tud tenni pl egy bevásárlást...

Otthoni munka

Mára összejött jó sok adminisztratív feladat, ezekkel el is ment a délelőtt. Délutánra pedig azt terveztem, hogy 1400 után leteszem a lantot a hétre. Meglátjuk sikerül-e...

 Otthoni élet

Immáron másodszor az utóbb kb három hétben, rendeltünk. Megjött a várva várt hamburgerem. Finom volt bár nem okozott akkor katartikus élményt mint vártam. Bár ebbe a környezet is erősen ludas volt, nem tudtam igazan odafigyelni rá.

Délután sétálni mentünk egyet, hogy kicsit kimozduljunk. A végén még sziklamászás is volt, csak óvatosan persze. 

Környezet

Tágabb családunk kezd fegyelmetlen lenni. Bár többször elmondtuk apóséknak, hogy szóljanak és megyünk vásárolni nekik, háát ők csak elmentek ma, a nyugdíjas idősávban vásárolni. Az volt az indok, hogy már nem bírták otthon ülve.

 

2020\04\02

2020.04.02. - Tizennyolcadik nap

Csütörtök, 585 felderített pozitív eset.
Az utóbbi napoban a növekedés üteme csökken itthon, de továbbra is napi 1000 körüli a mintavételek száma, így nem is várjunk óriási növekedést. Nyugat-Európában viszont igen rossz a helyzet, Olaszországban és Spanyolországban már 100.000 fertőzőtt felett járnak.

Azon gondolkodtam ma, hogy milyen rejtett tudás jön elő ilyenkor az emberből? Én például az utóbbi pár évben egyre jobban szeretek főzni, most van lehetőségem napi szinten gyakorolni ezt. Nem könnyű feladat, mert egyfelől a bevásárlások is heti egyszeri alkalommal vannak, előre kell gondolkodni, mi is legyen, másfelől meg olyat kell letenni az asztalra, amit a gyerekek maximum kis fintorgassal, de megesznek. 

Beszélgettem ma több kollégával és van aki jól bírja, van ahol már családi feszültség van és ezért visszaköltöznek a nagyszülőktől, van aki teljes nyugalommal szemléli a kialakult helyzetet. Az biztos, hogy ha ennek a nagyon otthonrol dolgozós "kisérletnek" vége lesz a munkavállalók és a munkáltatók is egy, merőben új helyzetben találják majd magukat. Azok, akiknek ez a otthonról dolgozás bejott, működőtt, feltételezhetően a jövőben is akarják majd ezt folytatni és ezzel a mostani irodai környezeti munka gyökeresen megváltozhat. Nem kell utazni, rugalmasan lehet beosztani a napot, ezek a jó oldalak, persze csökken a személyes kapcsolatok száma, a kávézások, beszélgetések, de erre lehet egész jó alternatívákat csinálni.

Otthoni munka

Nem volt ma semmi olyan, ami a kialakult rutinba belerondított volna. Videóbeszélgetések sora, közben odafigyelni a gyerekre, hogy hogy megy neki a tanulás. Szerencsére ügyes, okos gyerek, hihetetlen sebességgel szívja fel a tudást, már ami érdekli, azt. Ezért egyre kevesebbet kell segíteni neki.

Otthoni élet

Vannak viták, nem tagadható. Reggel én húztam fel magam, mert bundáskenyeret csináltam reggelire, csak a MEO a végén nem találta 100%-ban megfelelőnek. Először az volt a baj, hogy miért van annyira feltekerve a tűzhely, utána az, hogy a maradék tojást miért nem sütöttem meg, majd az, hogy sok a tej és igy nem sül meg a tojás, vegül pedig az, hogy miért sütöttem meg úgy, hogy nem totál száraz a bundáskenyér. Mert mondjuk szerintem így finomabb plusz én így szeretem.

Ebédet, hosszú idő óta először nem én csináltam... Furcsa is volt.

Egész nap az járt a fejemben, hogy megőrülök jó hamburgerért. Szerintem holnap rendelés lesz ebből. 

A kisebbik gyerkocon latom, hogy kezdenek a kifáradásos törés jelei látszódni rajta, sok a sírás semmiségek miatt, nekimegy a nagynak amiből persze ő jön ki rosszul és sírás lesz belőle.  

Környezet

Business as usual. 

 

 

2020\04\01

2020.04.01. - Tizenhetedik nap

Szerda (bár ha valaki hirtelen megkérdezné, nem biztos, hogy menne a válasz egyből), 525 pozitív eset.

Tegnap este elfeljtettem élesíteni a napi posztot (ismét), így ma kettő lesz.

Otthoni munka

A reggel nagy rohangálással telt, először is pékségbe kellett menni, ami gyorsan lezajlott, mert amikor odaértem én voltam egyedül. Ugyanez már sajnos nem mondható el a Postáról. Egy régi rendelésem a napokban érkezett be ahhoz a céghez, ahonnan rendeltem és anno postán maradóra kértem, ezért így küldték. Mire a postához értem, ami kb  a nyitás idejét jelenti már hosszú sor kigyózótt kint. Csomag maradt a postán, majd valamikor a héten megpróbálom, bár attól tartok, hogy állandósul a sor ott.   

Otthoni élet

A gyerekek továbbra is képesek bármely apró dolgon összeveszni, kiabálni.
Az ebéd a szokásos módon készült, ugyan kicsit megcsúsztam vele, de ennek is van előnye, a gyerekek már farkasééhesek voltak és pillanatok alatt betermelték a csirkés tepsis krumplit.

Környezet

Meg vagyunk, nem történt semmi különleges.

 

süti beállítások módosítása